A bemutatni kívánt széleskörű nemzetközi összehasonlítás azt vizsgálja, hogy a gazdasági szereplők (elsősorban a vállalatok, valamint az „állam”, a gazdaságpolitika) miként befolyásolják a nemzetgazdaságok versenyképességét. A közölt magyar adatbázis pedig kettős megállapítást alapoz meg. Kiemeli ugyanis, hogy Magyarországország egyes gazdasági mutatói kedvezőek, pl. a külkerekedelem és a foglalkoztatás aránya magas. Ugyanakkor azonban reflektorfénybe kerül az is, hogy az utóbbi években számos más tényező már nem segítette, hanem fékezte az előre haladást. Ilyen hatású például, hogy a (kis-) vállalati vezetés érdemben lassabban korszerűsödött, mint versenytársainknál, illetve, hogy egyes állami pénzügyi lépések korlátozott átláthatósága gátolta a versenyt. Mindezek miatt a gazdaság egésze elvesztette a rendszerváltás utáni lendületét. Az IMD azonban nem vizsgálta, a verseny tiszta volt-e, s ha nem, az egyes versenytársaink által keltett „ellenszél” mennyiben befolyásolta a kedvezőtlen kép kialakulását.
Az előadás online formában is elérhető. Az előadás zártkörű és regisztrációhoz kötött, melyet a kiküldött MEGHÍVÓBAN szereplő linken keresztül lehet megtenni.
Üdvözlettel
SZVT Titkárság
Helyszín |
|
SZVT székház | |
Időpont
|
|
Kezdés: | 2025-03-11 11:00 |
Befejezés: | 2025-03-11 13:00 |