18jan.
24

Vince napi megemlékezés

Vince napi megemlékezés

Az ATUSZ meghívást kapott tagtársunktól, Sárkány Pétertől, aki egyben a Promontórium Borlovagrend tagja, a Borrend Vince napi emléknapjára. Szakosztályunk néhány tagja már kezdettől fogva részt vesz ezen a rendezvényen. A Promontorium Borrend néhány évvel ezelőtt pergolát helyezett el és szőlőt ültetett, mely már termőre fordult.

A XI. ker. Polgármesteri Hivatal támogatásával rendezték a területet, pihenő helyet, három éve pihenőpadot helyezett el A budafoki Promontorium Borlovagrend szervezésében most ötödik alkalommal találkoztunk Szent Vince szobránál, ahol egyházi áldást kértünk a jó szőlőtermés reményében, venyige-koszorúval koszorúztunk. A verőfényes, kellemes idő a Borrend tagjain kívül is sokan jöttek el a rendezvényre, ahol megemlékeztünk zaragozai Szent Vincéről, aki a 303-as nagy keresztényüldözés idején, mint diakonus szolgált. Valencia helytartója elfogatta, megkínoztatta, aminek következtében 304-ban meghalt. Tunikája révén lett Vince a takácsok védőszentje. Elsősorban ünnepének dátuma következtében lett népszerű, mint időmeghatározó szent; ebbéli minőségében különösen a szőlősgazdák tisztelik.

Máig sok nyelven használatos a mondás: „Ha megcsordul a Vince, tele lesz a pince”. Ezt követően a jelentlévőknek termést ígérő szőlővesszőt osztottak szét, újborral, pogácsával fejeződött be a megemlékezés.


Képgaléria


Hozzászólások