10júl.
27

Elektromos autók felvonulása Budapesten

Elektromos autók felvonulása Budapesten

Idén második alkalommal kerül megrendezésre a FORMA ZERO®, az elektromos üzemű, „zéró emissziós” gépjárművek bemutatója és felvonulása 2010. július 31-én.
 
A budapesti Roosevelt téren, a Magyar Tudományos Akadémia előtti parkolóban délelőtt 10 órától gyülekeznek az elektromos meghajtású járművek és tervezőik, majd rendőri felvezetéssel délután 14 és 15 óra között az Andrássy úton látványos felvonulás keretében a Hősök terére hajtanak.

A rendező TZ ELMA Zrt. is felvonul magyar fejlesztésű ún. átalakított és széria érett kísérleti ELMA® elektromos autóinak prototípusaival. A többi magyar résztvevővel együtt a szervezők demonstrálni szeretnék azt, hogy már Magyarországon is léteznek és készen állnak a sorozatgyártásra és a közúti forgalomba helyezésre a gazdaságos üzemelésű, környezetkímélő hazai és külföldi fejlesztésű elektromos autók.

A Hungaroringen megrendezésre kerülő Forma 1-es futammal egy időben zajló felvonulás célja, hogy kellemes és érdekes programmal szolgáljon a környezetvédelemre nyitott, az elektromos autók iránt érdeklődő nagyközönség számára. A villanymotoros autók tervezői, fejlesztői szívesen mutatják be járműveiket mindenki számára. A felvonuláson olyan elektromos autók lesznek láthatóak, amelyeket akár már holnap is vezethetnénk az utakon.
Érdemes tehát ellátogatni a rendezvényre.

A rendezvény részletes bemutatásáról és céljairól itt olvashat. 

 


 

Szerkesztette: Kósa Regina

Hozzászólások