Első kézből kaphat információkat a tudomány és a menedzsment területéről!

A jelen bizonytalan gazdasági környezetben a válság hatásai mellett a vállalatok, szervezetek számára a mindennapi működés során fellépő számos kockázattal is szembe kell nézniük. A kockázatok menedzselése döntő szerepet játszik a vállalat működésének sikerében, stratégia végrehajtásában, és ehhez olyan szervezeti keretekre van szükség, amelyben a külső körülményekből és a belső működésből adódó bizonytalanságokat azonosítani, értékelni és minimalizálni tudja.
Függetlenül a jelenlegi gazdasági körülményektől ezek a problémák folyamatosan jelen vannak a szervezetek életében, amelyek menedzselését a felelős cégvezetés az elsődleges prioritásai között kell szerepeltetnie, mindezt a lehető legalacsonyabb ráfordítások mellett.
Amennyiben szeretne részletesebben tájékozódni arról, hogy hogyan lehet üzleti tevékenységeivel kapcsolatban felmerülő kockázatokat felmérni, értékelni, és ennek eredménye alapján a hatékony kockázatkezelési rendszert felépíteni, jöjjön el workshoppal egybekötött ingyenes üzleti reggelinkre, 2009. november 17-én.
Részvétel helye: Budapest, Hunguest Hotel Griff
Szervező szakosztály: Stratégiamenedzsment
Részvételi díj: ingyenes, de regisztrációhoz kötött
Jelentkezés módja: az alábbi linken.
Jelentkezés határideje: 2009.11.12.