Első kézből kaphat információkat a tudomány és a menedzsment területéről!

A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság külön figyelmet fordít az ifjúsággal – a jövő menedzsereivel – történő szoros kapcsolatra, ezért a gazdasági szféra szereplői mellett egyetemi és akadémiai kutatóhelyekkel is gazdag együttműködést folytat.
A Program célja, hogy egy jól működő PhD fórum legyen, ahol a hasonló területeken kutató hallgatók, cégek, és állami intézmények között kétirányú kommunikáció jön létre. Ún. lépcsős megvalósítással a doktorandusz hallgatóknak bármely évfolyamban felmerülő problémáira szeretnénk megoldást adni:
A Program az SzVT Ifjúsági Tagozatának keretein belül működik. Minden doktorandusz-hallgató tagja lehet, aki csatlakozik az SzVT Ifjúsági Tagozatához.
A Program feladatának tartja a doktorandusz-hallgatók széles körű képzését, publikációs lehetőségek elősegítését, kutatásaik támogatását. Presztízs konferenciák szervezésével és más konferenciákon való részvétel támogatásával is hozzájárul a hallgatók fejlődéséhez.
A Program eredményeként a doktori iskolákból kikerülő hallgatók megfelelő kutatási tapasztalatokkal és gyakorlattal, valamint felhasználható kapcsolatrendszerrel fognak rendelkezni ahhoz, hogy a legfrissebb kutatási eredményeket a megfelelő gyakorlati felhasználási helyhez minél előbb eljuttathassák.
A Doktorandusz-támogató Programról részletesebb tájékoztatót itt olvashat.
Doktorandusz-hallgatóknak szóló felhívásunk innen letölthető.