Nyitóoldal SZVT -Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság
Fooldal » Szakmai és területi szervezetek  » Területi szervezeteink  » Veszprém Megyei Szervezet

Belépés tagoknak

Elfelejtett jelszó

Hírlevél

Első kézből kaphat információkat a tudomány és a menedzsment területéről!





Veszprém Megyei Szervezet

Az SZVT létrejöttével egyidőben (1971. évben) megalakult a Veszprém megyei Szervezet is. Immár 38 éve létezik és tevékenykedik Veszprém megye Gazdasági életében ez a civil szervezet, szervesen illeszkedve az országos célkitűzésekhez.

A Veszprém Megyei Szervezet szerény létszámmal, de új feladatok irányában működik.

A Veszprém megyei SZVT 1973-ban létrehozta Ifjúsági Szervezetét, amely komoly szervezőmunkát folytatott a fiatal szakemberek körében. Havi rendszerességgel szervezett szakmai összejöveteleket, évente konferenciát és pályázatokat hirdetett, melyet olyan szakemberek bíráltak, mint a Veszprémi Egyetem azt követően megválasztott rektora, dr. Gál Zoltán.

A vállalkozások életében a Kereskedelmi és Iparkamara akart és töltött be kohéziós szerepet, illetve gazdasági vállalkozások kezébe került a tájékoztatás. Az Önkormányzati Szféra az a terület, amely új kihívásként jelentkezett és jelentkezik a mai napig. Úgy éreztük, hogy nem térhetünk ki e szükséglet kielégítése elől.

A közigazgatási reform elodázása, az önkormányzati gazdálkodásban jelentkező krónikus lemaradások késztették a Veszprémi Szervezet vezetőségét arra, hogy az önkormányzati, a költségvetési gazdálkodással kapcsolatos problémák felé irányítsuk figyelmünket.

Ezen kitűzött feladataink és céljaink:

  • A költségvetési információs rendszer fejlesztése. Integrált nyilvántartási és számviteli rendszer működésének előkészítése az önkormányzati gazdálkodás jelenlegi tapasztalatainak összegzésével és a nyitás felé vezető út meghatározása.
  • A költségvetési reformhoz javaslatok megfogalmazása. A kötelezettségvállalás, mint a gazdálkodás alappillére, a folyamatba épített ellenőrzés és visszacsatolás láncszeme.
  • A jelenlegi önkormányzati gazdálkodás operatív feladatainak elvégzéséhez tanácsadás.
  • A feladatok végrehajtása leghatásosabb módjának kutatása.
  • A kutatási eredmények elemzése és javaslattétel a megoldásra.

 

Az utóbbi években az Önkormányzati gazdálkodás feltérképezése és a problémák feltárása volt a Veszprém Megyei Szervezet fő tevékenysége, konzultációk, előadások szakmai előadók biztosításával.

Megyei elnök: Kiss Mária

SzVT - www.szvt.hu - Copyright © 2005-2009

1027 Budapest, Fő u. 68. III/333., Tel: 1/202-1083, Fax:1/202-0856, E-mail:szvt@szvt.hu, Adószám: 19815936-2-41

Honlapkészítés és online marketing tanácsadás: Marketing4u