Első kézből kaphat információkat a tudomány és a menedzsment területéről!
A Mondjuk magyarul mozgalmat a 2000. július 15-i felhívás indította el. A felhívás leszögezte, hogy a mozgalom célja: a szakmai nyelvekben a közérthető (felesleges idegen szavaktól mentes), világos és szabatos kifejezésmód alkalmazásának támogatása és széleskörű elterjesztése. Vagyis, hogy értsük meg, amit a különböző szakmák művelői a nem szakmabeliekkel vagy szélesebb nyilvánossággal közölni akarnak; legyen az akár (szak)cikk, szakmai előadás, rádió- vagy tv-beszélgetés, vagy egyéb (akár egy készülék használati utasítása, akár egy orvosi diagnózis, stb.).
Ehhez szükséges, hogy a szakmai nyelveket megtisztítsuk a káros idegen hatásoktól, a káros nyelvtani hibáktól, valamint, hogy rendszeresen foglalkozzunk fejlesztésüknek és korszerűsítésüknek elősegítésével.
Távlati célként szeretnénk elérni, hogy legyen divatos és dicséretes a helyes magyar beszéd, az élet minden területén.
2003-ban a mozgalom vezetősége és tagjai megalakították az SzVT Szaknyelvi szakosztályát. A mozgalom, majd a Szakosztály tagjai – amint a vezetőség is – a társadalmi, gazdasági élet legkülönbözőbb területén dolgoznak ás alkotnak: a mezőgazdaságtól a nőgyógyászaton át a mérnöki tudományokig, de mint a vezetőségben is, még nyelvészek is tagjaink, valamint a Magyar Tudományos Akadémia Magyarnyelvi Bizottsága, a Nyelvápolók Szövetsége, a Magyar Professzorok Világszövetsége bátorító figyelemmel kíséri tevékenységünket. Az MTA Szarvas Gábor asztaltársasága útján tartunk kapcsolatot a magyar nyelv ápolásával és tudományos feldolgozásával foglalkozó szakemberekkel, tudósokkal.
Számos cikket jelentettünk meg szaklapokban, több szakmai illetve nyelvészettel foglalkozó összejövetelen tartottunk előadást a magyar nyelv, hangsúlyosan a szakmai anyanyelvünk ápolásának és fejlesztésének fontosságáról.
A Szakosztály évente általában két alkalommal tart összejövetelt, ahol egy-egy vitaindító előadást követően megtárgyaljuk a vitaindító téma kapcsán kialakult szaknyelvi kérdéseket, és megoldást keresünk a felmerült gondok megoldására. Ezen tapasztalatok alapján tagjaink a saját szakterületükön, az olvasott vagy hallgatott cikkek illetve előadások véleményezésével, bírálatával, szakmai cikkek, könyvek lektorálásával igyekeznek minél szélesebb körben elérni a bevezetőben említett célokat.
Sajnos tagságunk és vezetőségünk az idő multával egyre idősebb lesz, egyre kevesebb időt és energiát tudunk a mozgalom céljának elérésére, a szakosztályi tevékenység végzésére fordítani. Ezért várjuk, bármely szakterületen dolgozó, fiatal szakemberek bekapcsolódását a szakosztály tevékenységébe és felhasználva a gyűjtött tapasztalatokat, alkalmazva a kialakult módszereket, és új módszereket kialakítva, a szakterület sajátosságaihoz és a lehetőségekhez, ezáltal a saját szakterületükön végzendő nyelvápoló tevékenység végzésére.
A szakosztály munkája, lényegében nem az összejöveteleken folyik, hanem a mindennapi életben, kinek-kinek a saját szakterületén.
E tevékenységhez várjuk érdeklődő és tettre-kész, fiatal szakemberek jelentkezését.
A szakosztály elnöke: Kiss József
Beszámoló az EURALVA 2008. évi szakmai összejöveteléről és vezetőségi üléséről
Beszámoló az EURALVA 2009. évi összejövetelének szakmai napjáról