Nyitóoldal SZVT -Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság
Fooldal » Szakmai és területi szervezetek  » Marketing Szakosztály

Belépés tagoknak

Elfelejtett jelszó

Hírlevél

Első kézből kaphat információkat a tudomány és a menedzsment területéről!





Marketing Szakosztály

Történet

Az SZVT-ben Marketing Szakosztályt először Dr. Kandikó József, a Közgazdaságtudományi Egyetem Piackutatási és Piacszervezési Tanszékének oktatója az 1970-es évek második felében hozta létre és eredményesen működtetette mindaddig, amíg meg nem alapította többed magával a Magyar Marketing Szövetséget, amelynek elnöke lett, elhagyva az SZVT-t.

2001-ben az SZVT tagjai közül néhányan javaslatot tettünk az SZVT új Marketing Szakosztályának létrehozására és a szakosztály 2001. szeptember 18-i alakuló taggyűlésén megalakítottuk.

Célkitűzések

A javaslat szerint az új Marketing Szakosztály helyét és szerepét az adja hazánk tudományos és szakmai életében, hogy a marketing tevékenység igen jelentős a kilencvenes évek eleje óta hazánkban kialakuló piacgazdaság viszonyai mellett, mégpedig kiemelten az egyes gazdasági szervezetek szervezési és vezetési funkciói között.

Az új Marketing Szakosztály alapításkor kitűzött főbb feladatai, tevékenysége, küldetése, céljai: 

  • a marketing tevékenység hazai elméleti és gyakorlati színvonalának fejlesztése, folyamatos korszerűsítése, tudományos eredményeinek terjesztése, oktatása a gazdaság szervezési és vezetési területein;
  • a marketing tevékenység szerepének, eredményességének növelése a hazai informatikának a szervezési és vezetési, fejlesztési funkcióiban;
  • a hazai gazdálkodó szervezetek külvilága társadalmi, gazdasági folyamatainak szervezési, vezetési szempontú becsatolása marketing eszközökkel a gazdálkodó szervezetek információs rendszerébe.

 A szakosztály programjai között előadások, vitaestek, közös szakmai programok találhatók meg.

A Szakosztály  2010. évi rendezvényeinek, tevékenységei-nek témakörei, témái

  • Még néhány további kiegészítő gondolat a most zajló gazdasági világválság egyes még nem említett előzményeiről, okairól és az ezután várható változatokról: nálunk, Európában és globálisan - marketing nézőpontból. (Műhelyvita sorozat)
  • Milyen ipari, mezőgazdasági ágazatban célszerű - piaci rést találva - haza rendszerközpontú versenyképes, globális komplex vertikális termelési, értékesítési rendszert létrehozni hazánkban (Műhelyvita témaindítás)
  • Magyarország gazdasági és társadalmi fejlődése - marketing nézőpontból. (Műhelyvita témaindítás)
  • Az európai uniós Magyarország gazdaságának, társadalmának XXI. századi stratégiája - marketing nézőpontból. (Műhelyvita sorozat folytatása) 

 

A Szakosztály publikációi

Rendszeresen publikáltunk 2001-től a havonta nyomtatott formában 2003-ig megjelent „SZVT Tájékoztató”-ban, majd más formákban, s közülük a ma is időszerű gondolatokat a továbbiakban folyamatosan ismertetjük az SZVT honlapján.

  • A 2006. március 29-i előadásról készült publikáció itt olvasható.
  • A 2007. január 3-i „Vitatéma” itt olvasható.
  • A műhelyvita sorozat – 2007. március 28-i – 1. ülésének emlékeztetője itt olvasható.
  • A műhelyvita sorozat – 2007. április 25-i – 2. ülésének emlékeztetője itt olvasható.
  • A műhelyvita sorozat – 2007. május 30-i – 3. ülésének emlékeztetője itt olvasható.
  • A Marketing Szakosztály és a Magyar Marketing Szövetség Agrár- és Élelmiszeripari Marketing Klubja - 2008. március 12-i - "Az európai uniós tag Magyarország gazdaságának (élelmiszergazdaságának) XXI. századi stratégiája - marketing nézőpontból" témájú 1. előadói és vita ülésének emlékeztetője itt olvasható.
  • A Szakosztály - 2009. február 26-i - "Néhány kiegészítő gondolat a most zajló gazdasági világválság egyes még nem említett előzményeiről, okairól és az ezután várható változatokról: nálunk, Európában és globálisan" témájú 2009. évi 1. előadásának emlékeztetője itt olvasható.

 

Az SZVT Marketing Szakosztálya iránt érdeklődők jelentkezését mindenkor tisztelettel, szeretettel várjuk.

A szakosztály elnöke: Dr. Kisfalvi Tibor, mobil: 20/352-2311, e-mail: kisfalvi.t@t-online-hu
Elnökhelyettes: Szilágyiné Borsos Ágnes, telefon (KSH): 1/345-6877, e-mail: agnes.borsos@office.ksh.hu
Elnökhelyettes:
Dr. Kisfalvi Péter, mobil: 20/966-3937, e-mail: kisfalvip@uze.net
Titkár: Dr. Ózsvári László, mobil: 30/488-7651, e-mail: ozsvaril@fvm.hu

 

SzVT - www.szvt.hu - Copyright © 2005-2009

1027 Budapest, Fő u. 68. III/333., Tel: 1/202-1083, Fax:1/202-0856, E-mail:szvt@szvt.hu, Adószám: 19815936-2-41

Honlapkészítés és online marketing tanácsadás: Marketing4u