Első kézből kaphat információkat a tudomány és a menedzsment területéről!
Szakosztályunk az SzVT megalakulásával egy időben, mint Fővállalkozási és Beruházási Szakosztály kezdte meg működését az úgynevezett „új mechanizmus” szellemében.
1989 után visszaesett a szakosztály tevékenysége. Nehezen találtuk meg azt az utat, amelyen járnunk kell.
Szakosztályunk új vezetősége 2004-ben úgy döntött, korunk legégetőbb problémájával a környezetvédelemmel és a környezetvédelmi vállalkozásokkal összefüggő problémák lehetséges megoldásaival fog foglalkozni. Így szakosztályunk nevét is megváltoztattuk és lettünk Környezetvédelmi és Vállalkozási Szakosztály.
A Corvinus Egyetemmel kialakított jó kapcsolatunk alapján határoztuk el közösen, hogy felkaroljuk a környezetvédelemmel foglalkozó PhD hallgatókat, és országos konferenciák közös rendezésével biztosítjuk számukra, hogy megismerkedhessenek egymással, kutatásaikkal, a kutatásaik eredményei után érdeklődőkkel, beszámolóikat bíráló professzorokkal. Így került sor az I. Országos PhD Konferencia közös megrendezésére 2007 novemberében, 26 doktorandusz beszámolójával.
A két kiemelkedően jó beszámolót, a professzorok javaslata alapján 50 - 50.000 Ft szponzori díjjal, a szekciók legjobbjait dicsérő oklevéllel jutalmaztuk.
2008 első negyedévében elvégeztük a 2007. év novemberében megrendezett I. Országos PhD Konferencia kiértékelését. A konferenciát sikeresnek ítéltük. A kutatásainak eredményéről beszámolót tartó 26 doktorandusz igényeit meghallgatva, valamint a konferencia sikere alapján ígéretet tettünk további PhD konferenciák megrendezésére.
A III. Országos Környezetgazdaságtani PhD Konferencia ismét a Budapesti Corvinus Egyetem és az SzVT Környezetvédelmi és Vállalkozási Szakosztályának közös rendezvénye volt. A szakosztály szervezésében a HUNVIRON Kft. és a GOLDER ASSOCIATES Zrt. 50-50.000 Forinttal támogatta a konferenciát.
A konferenciához a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Dr. Bándi Gyula tanszékvezető egyetemi tanár szervezésében környezetjogi PhD hallgatók is csatlakoztak és előadásaikkal részt vettek a konferencián, melyre 2009 novemberében került sor. A konferencia előadásait könyv formájában megjelentette az SzVT.
Színvonalas munkájuk eredményeképpen az SzVT és a támogatók jóvoltából oklevél és 30-30.000 Ft pénzjutalomban részesültek:
BCE:
BME/SZTE:
DE:
A Corvinus Egyetem Környezetgazdaságtani és Technológiai Tanszéke az SzVT Környezetvédelmi és Vállalkozási Szakosztályával közösen 2010. október 8-án rendezte meg a IV. Országos Környezetgazdaságtani Ph.D Konferenciát, a Pécs 2010 - Európa Kulturális Fővárosa program keretében főszervezőként a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar Regionális Politika és Gazdaságtan Doktori Iskolája, a közép-európai terület - település - vidék és környezet - fejlesztéssel foglalkozó doktori iskolák találkozója és konferenciája programjába illeszkedően
A bírálók:
értékelése ás a szponzorok /ÖKO-pack, HUNVIRON, SzVT/ támogatásából
I. szekció:
II. szekció:
I. szekció:
II. szekció
I. szekció
II. szekció
Az eddig megszerzett tapasztalatok és tanulságok arra ösztönöztek bennünket, hogy új alapokra helyezzük tudományos, valamint a tudomány eredményeit közvetítő tevékenységünket. Ennek érdekében megkezdtük a szakosztályunk keretében működő „Professzorok Környezetvédelmi és Környezetgazdaságtani Testülete” létrehozását. A testület működésének megkezdését a folyamatban levő megbeszélések eredményeitől függően 2009. II. negyedévére tervezzük.
Mi, az alábbiakban felsoroltak, a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Környezetvédelmi és Vállalkozási szakosztályának felkérésére, a szakosztály keretein belül a mai napon megalakítjuk a "Professzorok Környezetvédelmi- és Környezetgazdaságtani Társaságát" azzal a céllal, hogy a tudománynak ezen a területén szerzett tudásunkra, tapasztalatunkra építve:
Céljaink eléréséhez szükséges feladatokat és feltételeket a szakosztállyal és annak elnökével közösen dolgozzuk ki.
A tudomány képviselői és a vállalkozók, vállalatok, civil szervezetek, intézmények, egyéb érdeklődők közötti kapcsolat, információ-csere érdekében létre hoztuk a Környezetvédők klubját.
A Környezetvédők klub rendezvényei:
Tanulmányi kirándulás a HUNVIRON Kft. Lőrinci hulladéklerakó telepére.
Környezetvédők klubja
„Lesz-e éghajlatvédelmi törvény Magyarországon és ha igen, milyen tartalommal?” vitadélután
Az SzVT Környezetvédelmi és Vállalkozási Szakosztály Környezetvédelmi Klubja az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesült Környezetvédelmi Szakosztályával közösen 2010. május 19.-én az SzVT székházában vita délutánt rendezett arról, hogy „Lesz-e éghajlatvédelmi törvény Magyarországon, és ha igen, milyen tartalommal?”. Ez a vitadélután dr. Gyulai Iván (Ökológiai Intézet a Fenntartható Fejlődésért igazgatója) és Dzubay László (Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége Környezetvédelmi Bizottság titkára) korábban megtartott vitájának szélesebb körben való folytatása volt.
A vitában részt vevők:
A vitát vezette: Hartay Mihály (ÖKO-Pack Kht ügyvezető igazgató) a klub vezetője.
A vitadélutánon egységes álláspont nem alakult ki, ezért a vitát a részt vevők kívánságára további szakemberek és a témában érdekeltek bevonásával ez év szeptemberében tovább folytatjuk.
A klub 2010. szeptember, október, november havi programjai:
Őszi rendezvényeink helyszíne az SzVT új székháza (alagsori nagy tárgyaló). Cím: 1126 Bp., Orbánhegyi út 14.
Szeretettel várjuk szakosztályunk tagjait és minden érdeklődőt. (A részvétel ingyenes)
Az SzVT Ifjúsági Tagozat és a Környezetvédelmi és Vállalkozási Szakosztály rendszeresen konzultál az együttműködés aktuális lehetőségeiről. Ennek keretében kapunk segítséget a szervezési munkában, a magunk részéről pedig nyitva állunk az Ifjúsági Tagozat környezetvédelem iránt érdeklődő szakembereinek bevonására céljainak sikeresebb megvalósítása érdekében.
Nagy gondot okoz szakosztályunk tagságának fiatalítása. Reméljük, hogy a felvázolt program megvalósítása során sikerül számos PhD hallgatót, környezetvédelem területén dolgozó fiatal szakembert és érdeklődőt megnyerni a szakosztályi munkára, a környezetvédelem problémái iránt érdeklődőket klubunk látogatására.
Munkánk hasznosságának elősegítése érdekében várjuk javaslataikat. Írják meg elvárásaikat, hogy milyen környezetvédelmi témában kitől szeretnének hallani, milyen munkában hogyan kapcsolódnak be szívesen.
A munkánk iránt érdeklődő vállalatoktól, vállalkozóktól, oktatási intézményektől, szervezetektől, önkormányzatoktól javaslatokat várunk arra, hogy a környezetvédelem területén miben lehetünk segítségükre és milyen együttműködési keretek között.
Az érdeklődők tájékoztatást kaphatnak:
SzVT Titkárság
Telefon: 202-1083
Fax: 202- 0856
E-mail: szvt@szvt.hu
Nagy Dénes
elnök