Első kézből kaphat információkat a tudomány és a menedzsment területéről!
A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság célkitűzéseinek megvalósítása során külön figyelmet fordít az ifjúsággal – a jövő szakértőivel – történő szoros kapcsolat kialakítására. Az Ifjúsági Tagozat, az SZVT tagszervezeteként, kiemelt hangsúlyt fektet az ifjúság támogatására, gyakorlati és elméleti ismeretének fejlesztésére. Fórumot biztosít számukra, ahol kérdéseiket, megoldandó feladataikat tapasztalt szakemberekkel vitathatják meg.
A Tagozat a felsőoktatási intézményekben működő szervezetekkel szoros együttműködést tart fent, így kapcsolódási pontot biztosít tagjai számára előnyös együttműködési lehetőségek kialakításához, közös szakmai programok megvalósításához.
2008-ban a Tagozat keretein belül indult útjára a Doktorandusz-támogató Program, melynek célja a hasonló területeken kutató hallgatók, cégek, és állami intézmények közötti kapcsolat megteremtése. A Program keretében a hallgatóknak lehetősége nyílik kutatásokba való bekapcsolódásra valamint képzéseken, konferenciákon való részvételre is.
Az Ifjúsági Tagozat tagjai körébe várja azokat a hallgatókat, fiatal diplomásokat, akik lehetőséget keresnek szakmai tudásuk fejlesztésére, kapcsolataik bővítésére.
A szakosztály elnöke: Szilágyi Judit
A Program célja, hogy egy jól működő PhD fórum legyen, ahol a hasonló területeken kutató hallgatók, cégek, és állami intézmények között kétirányú kommunikáció jön létre. Ún. lépcsős megvalósítással a doktorandusz hallgatóknak bármely évfolyamban felmerülő problémáira szeretnénk megoldást adni:
A Program feladatának tartja a doktorandusz-hallgatók széles körű képzését, publikációs lehetőségek elősegítését, kutatásaik támogatását. Presztízs konferenciák szervezésével és más konferenciákon való részvétel támogatásával is hozzájárul a hallgatók fejlődéséhez.
A Program eredményeként a doktori iskolákból kikerülő hallgatók megfelelő kutatási tapasztalatokkal és gyakorlattal, valamint felhasználható kapcsolatrendszerrel fognak rendelkezni ahhoz, hogy a legfrissebb kutatási eredményeket a megfelelő gyakorlati felhasználási helyhez minél előbb eljuttathassák.
A Program az SzVT Ifjúsági Tagozatának keretein belül működik. Minden doktorandusz-hallgató tagja lehet, aki csatlakozik az SzVT Ifjúsági Tagozatához.
Az SzVT tagsághoz az online jelentkezési lapot kell kitölteni és befizetni a tagsági díjat (diákoknak: 2000 Ft/év). A Programba való belépéshez az erre vonatkozó adatlapot is kérjük kitölteni és a dtp@szvt.hu címre elküldeni, ennek külön tagdíja már nincs.
A Doktorandusz-támogató Programról részletesebb tájékoztatót itt olvashat.
Doktorandusz-hallgatóknak szóló felhívásunk innen letölthető.
Jelentkezési adatlap a Doktorandusz-támogató Programhoz
Az Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság (SzVT) pályázatot hirdet doktoranduszok konferencia részvételének támogatására, Doktorandusz-támogató Programja keretében.
A pályázat célja a hazai doktorandusz-hallgatók kutató tevékenységének és publikálásai lehetőségeinek elősegítése, hazai vagy külföldi konferenciákon előadóként való részvétel támogatásával.
Töltsd le a részletes pályázati kiírást és a páylázati adatlapot és jelentkezz a támogatásra!
Sok sikert kívánunk!