Első kézből kaphat információkat a tudomány és a menedzsment területéről!
A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság keretein belül 2004-ben alakult meg az Egészségügyi Gazdálkodásfejlesztési Szakosztály. Ennek közel évtizedes előzménye az a folyamatos oktatási, rendezvényszervezési tevékenység, mely a Prorsus Kft. nevéhez fűződik, és amelyhez szakosztályunk partnerként kapcsolódik.
Ebben és a jelenlegi időszakban nagyszámú különböző működési ill. gazdálkodásfejlesztési tárgyú program lebonyolítására került sor, melyek kiváló lehetőséget kínáltak az érintett és érdekelt egészségügyi vezetőkkel és munkatársakkal történő kapcsolatfelvételre.
Az egészségügyi intézmények gazdálkodásfejlesztésének témakörén belül a számviteltől a controllingon keresztül az intézmény átalakítási és egészségpolitikai kérdésekkel foglalkozó programok lebonyolítása során az említett egészségügyi vezetők mellett széleskörű szakmai együttműködés jött létre az ebben a folyamatban közreműködő cégek, szakértők között.
Mivel egyetértés alakult ki abban, hogy a következő időszakban előttünk álló, a magyar egészségügyi rendszer fejlesztését célzó folyamatba ennek a szellemi kapacitásnak a bekapcsolása ebben a formában is feltétlenül indokolt, a további tevékenység kereteként eredetileg konkrét célkitűzéssel megkezdte működését a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság Egészségügyi Gazdálkodásfejlesztési Szakosztálya.
Fentiek kiindulását és egyben folytatását képezik azok a különböző oktatási, továbbképzési programok, melyek egy-egy intézmény konkrét gazdálkodásának javítását célozzák.
A szakosztály tagjai: kórházi, rendelőintézeti orvos, gazdasági és controlling vezetők, szakértők.
A szakosztály elnöke: Bitter Lajos
Megbízott titkára: Kőszegi Anikó